Kovács Hajnalka

“Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” (Weöres Sándor)

 

Business és Life Coach, Tanácsadó, TrénerPályámat a Budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerzett hegedűtanári diplomával kezdtem. Néhány év aktív zenélést követően, kislányom születése után az üzleti élet irányába fordultam, ahol már 27 éve vagyok sikeres üzletasszony.

Minden lépcsőjét végig jártam a kereskedelmi szakmának, vállalkozói és vállalati szinten. A pénzügyek megértése érdekében felsőfokú pénzügyi és számviteli végzettséget szereztem. Befektetési céllal szépségszalont nyitottam, és több céget is alapítottam.

A coaching szemlélet megismerése nagy felfedezés volt számomra. Megértettem, hogy az életemben fontos a tudatosság és a döntéseim utáni felelősségvállalás. A szívem a legjobb iránytű az utamon, erre támaszkodom, és ez segít a motivációm növelésében. Észre vettem, hogy sokkal több lehetőség van bennem, mint elsőre gondoltam. Ezek mozgósítása új utakat nyitott meg számomra. Rájöttem, hogy a változás pozitív fogadása, mások iránti tisztelet, a történések iránti hála és az új dolgok felé mutatott alázat megélése jobb irányba viszi az életemet. Mára már meg tudom fogalmazni igazi céljaimat, teszek értük, és nagyon jól érzem magamat a bőrömben.

Döntéseimben kialakult a szívem, az eszem és a tetteim egységének harmóniája és tudásommal, tapasztalataimmal szeretnék segíteni másoknak.

Business Tanácsadóként erősségeim a hatékonyság növelés támogatása, a vezetői munka segítése, az erőforrások megtalálásának és működtetésének optimalizálása, a motiváció növelése, a munkaerő megtartás és a sikeres üzleti megoldások megtalálásának és használatának támogatása.

Life Fejlesztő Tanácsadóként az erősségeim a motiváció növelése, a változás kezelések támogatása, a kapcsolati nehézségek feltárása és megoldáshoz segítése, és az önértékelési területek fejlesztésének támogatása.

Tudásomat folyamatosan fejlesztem, elvégeztem több ICF kompetenciát előtérben tartó gyakorlat orientált rendszerszemléletű coach képzést és magaménak tudhatok számos sikeres, elégedett ügyfeleim pozitív visszajelzéseivel megerősített ülést.

Néhány eszköz, melyeket használok a rendszerszemléletű megoldás orientált coaching alapú tanácsadásban:

  • Hatékony kérdéseket,
  • Neuro Lingvisztikus Programozás modelljeit (Nyelvi és testbeszédre vonatkozó visszajelzés eszközeit, változások kezelésére és a megakadások feloldására vonatkozó modelleket),
  • Tranzakcióanalízis (kommunikációs modelljét, önismereti és hiedelmekkel kapcsolatos tanácsadást),
  • Rendszerállítás eszközeit,
  • Grow modellt, Számos gyűjtő modellt, ÉFT technikát, 7C rendszerét,  ….stb.

Ha Neked vagy ismerősödnek segíthetek, mert valamilyen helyzetben nem látjátok a „fától az erdőt”, vagy szeretnétek befektetni magatokba, hogy Ti legyetek a főszereplői, fejlesztői és aktív megoldói saját életeteknek akkor gyertek el hozzám és dolgozzatok velem együtt Magatokért!

Nagy empátiával, képességeitek kibontakoztatásával, tudatosítással, a témátokhoz való alázattal és a coaching számos eszközével tudlak támogatni a számodra legjobb megoldás megtalálásához vezető úton.

Érezd Jól magadat, élj a lehetőségeiddel!

Pozitív, erőt adó, felemelő, felismerésekkel teli utazást kínálok szívemből szeretettel!

Érdeklődésed esetén hívjál telefonon, vagy írjál az elérhetőségeimre, várom!

Kovács Hajnalka
Business és Life Coach eszközöket használó Tanácsadó, Tréner,
ENSO Életviteli Tanácsadó cég vezetője

Telefon: +36 30 948 4863
Email küldés: hajnalka.kovacs@enso-coaching.hu

Első alkalom ingyenes!